A Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája ezen a szép tavaszi hétvégén öt helyszínen köszöntötte a hölgyeket a Nőnap alkalmából. Március 04-én pénteken a Mozgáskorlátozott Egyesület Marcali csoportjának helyi ünnepségén léptek fel, majd a Kéthelyi Asszonykórus tagjait köszöntötték egy bensőséges, jó hangulatú ünnepségen. Szombaton a Marcali Bajtársi Egyesület rendezvénye következett, ahol Szentes István egyesületi elnök bevezető szavai után Bognár György szavalatát hallgathatták meg a jelenlévők. Vasárnap először Csömendre látogattak, majd a Boronkai munkacsoport meghívására, a helyi kultúrházban adták elő ünnepi programjukat. Mind az öt helyszínen Bognár György köszöntötte a lányokat, asszonyokat, az együttes két csokorban operett slágereket adott elő, nagy sikerrel.