“  Mint   az   elmúlt  években  ,  most  is  Mesztegnyőn  töltötte   az  ünnep   első   felét  a  Marcali  Bajtársi  Dalárda. A  település  ismét   színes  programokkal,  látványosságokkal   várta  a  helyieket  és  az   idelátogató   vendégeket.    A “ Majális,  Mesztegnyői  Erdei  Vasút  Napja “   hivatalos  programja 10.30-kor   kezdődött.  Először  Kövesdiné  Panyi  Antónia,  a  rendezvény  főszervezője  köszöntötte   a    résztvevőket,  ismertette  a  nap   programját,  majd  Takács  József   a  SEFAG  Nagybajomi  Erdészetének  igazgatója   és  Nagy  László  Péter  Mesztegnyő  polgármestere   szólt  a  jelenlévőkhöz.   Galambos  Lajos    Mesztegnyői   plébános   megáldotta  az  ünnepséget  és  a kisvasutat,  ezután  indult  a  kulturális  program.   Az  érdeklődők  a  Somogy  Megyei  Erdész  és  Természetvédő  Egyesület  “Csodálatos  Vadvilág”   c.  Fotókiállítását   tekinthették  meg  az  állomás  területén.
     A   Marcali  Bajtársi   Dalárda   vidám  katonadal  csokorral  köszöntötte  a  résztvevőket.  11.30-tól  a   a  Mesztegnyői  temetőben  bensőséges  ünnepségen  emlékeztünk  meg  a  II.  világháború  utáni  években  halált  halt  16  tűzszerész  katonáról  és  a  háború helyi  áldozatairól.  A    2008-ban  felújított   emléktáblánál   –   a  Himnusz   eléneklése  után    –     Nagy  László  Péter  polgármester  és  Márfi  Attila  őrnagy  az  MH  1.  Honvéd  Tűzszerész  és  Hadihajós  Ezred  képviselője   emlékezett   az  elesettekre, majd   Kövesdiné  Panyi  Antónia  egy  ide  illő  verset  mondott   el.   A  közös  imádságot  követően  a  koszorúzás  következett  majd  a  Bajtársi  Dalárda  és  a  helyi  “Őszirózsa Nyugdíjas  Klub “  katona  dalokkal  tették   emlékezetessé  a  rendezvényt.   A    megemlékezés  a  Szózat  eléneklésével   zárult.
      A  Mesztegnyői  kulturális  program  a  Honi  Hagyományőrzők  tavaszköszöntő   műsorával  folytatódott, majd  a   “Marcali   3  Tenor “,  a   Calympa  Énekegyüttes      és  Ősz  Gabriella   “ABBA Show “  műsora    következett.    A   Bajtársi  Dalárda     16.00-tól      a  Marcali  “Retró  Majálison”  lépett  fel   sikerrel. “