Format: et-post-format-gallery

KIállítás megnyitón a Dalárda

November 8-án két országos szakmúzeum, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum együttműködésében megvalósult kiállítást adott át a nagyközönség számára a Marcali Múzeum....

Bővebben...

„Tökéletes Nap” A Marcali Bajtársi Dalárda Balatonlellén

Október 27-én Balatonlellére kapott meghívást a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája, ahová elkísérte az együttest a feleségek egy csoportja és a Bajtársi Egyesület elnökségének két tagja.

Egy “Tökéletes Nap” elnevezésű rendezvény délután egy órakor kezdődött a Városi Szabadtéri Színpadon. A Bajtársi Dalárda két alkalommal lépett fel a műsorban. Először egy katonadal, majd egy vegyes dalcsokrot adott elő. A két műsorszám között Bognár György saját versét szavalta el, majd Bartsch Zoltán, Koltai Tóth Árpád és Réti Zoltán szólóénekét hallgathatta az érdeklődő közönség Pintér József citera, valamint Tislér István tangó harmonika kíséretében. A fellépés után Gyarmati Iván Borozó és Élménypince Múzeumába látogatott el az együttes.

Bővebben...

Elköszönés a művészeti vezetőtől

2018. október 04-én a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdájának tagjai egy bensőséges, szép ünnepségen köszöntek el Illésné Bene Judittól az együttes művészeti vezetőjétől és Illés Ferenctől a Dalárda oszlopos tagjától, a helyi pénzügyek felelősétől.
Először Samu Zoltán a Dalárda vezetője méltatta a művészeti vezető nagyszerű munkáját, melyet 2007. május 29- től 2018. szeptember 15-ig végzett, majd mindkettőjüknek átadta a “Dalárda Örökös Tiszteletbeli Tagságáról” szóló oklevelet.
Ezen kívül fényképalbumot és egy közel fél méter átmérőjű tálat kaptak, melyen a Dalárdások képei láthatók. Utóbbit a Bartsch Zoltán, együttesünk szóló énekese adta át. Illésné Bene Judit születésnapját is megünnepeltük, így nem maradhatott el a virág csokor és a szülinapi torta sem !
A Marcali Bajtársi Egyesület nevében Szentes István elnök személyes hangvételű hozzászólásában búcsúzott az Illés házaspártól, majd Bartsch Zoltánné köszönt el a feleségek, hozzátartozók nevében
A Dalárda tagjai az ünnepség végén, Tislér István zenéjére és Bognár György szövegére írt négy versszakos, külön erre az alkalomra írt dallal búcsúztak el az elköltözőktől.

Bővebben...

Somogysárdi Szent Mihály Nap

Szeptember 29-én Somogysárdra kapott meghívást a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája. A Szent Mihály Napi rendezvény, mely a Kastélyparkban került megrendezésre

15.30-kor kezdődött a Kaposvár Helyőrségi Zenekar háromnegyed órás koncertjével. 16.30-kor Bíró Norbert a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke és Fentős Zoltán polgármester köszöntötte a megjelenteket.

17.00-kor a Marcali Bajtársi Dalárda következett egy katona és egy vidám dalokból összeállított dalcsokorral. A két fellépés között Bartsch Zoltán katonadalokat énekelt Tislér István harmonika kíséretével, majd Bognár György “Az én kis falum” c. versét szavalta el. A továbbiakban folytatódott a kulturális program.

Bővebben...